A kis-kőháti HG9RUA átjátszó rövid története
A történetem oda vezethető vissza, hogy Kis-kőháton – emlékeim
szerint – 1999-ig üzemelt a HG9RVA, amíg nem vált rendszeressé, hogy a 20/0,4 kV-os hálózati trafóból ellopkodják a trafóolajt. Két
esetet követően a trafók javíttatását már senki sem finanszírozta, így évekig
hallgatott a HG9RVA.
2001-ben a kis-kőháti QTH-n felépítettek egy mobiltelefon tornyot,
a kőépületet felújították, az elektromos hálózatot is újra létrehozták. Ezek
után ismét feltámadt bennünk a gondolat, hogy az amatőr átjátszó beindulhasson.
Nagy összefogással újabb rádiót, antennákat, kábeleket, antennatartókat,
szerelvényeket sikerült beszerezni, majd mindezeket feltelepíteni. Minderre
2002. augusztusában került sor.
|
|
|
A 2002-es projektben szerepelt egy VHF átjátszó, egy UHF átjátszó
és 2 db SHF jeladó is. Ez időben a 2m-es átjátszó indult újra, valamint a 23
cm-es jeladót is beindítottuk, pár hónappal később a 13 cm-es jeladó is
követte, de a 70 cm-es átjátszó sajnos nem.
2007-ben újra elővettük a telepítés gondolatát, s mostanra már minden
technikai akadály elhárult, hogy meg tudjuk valósítani a projektet.
Beszereztünk 2 db 70 cm-es Yaesu
FTL-7007-es adóvevőt, amiket áthangolva, beprogramozva, átalakítva átjátszónak
beindíthatunk, ezek fő érdeme HA9MDP Peti és HG9MBY Csaba munkáját dicséri. Az
egyik rádió az ózdi, a másik a kazincbarcikai rádióklub felajánlása. Elkészült
a HG9RUA KN08FB morze azonosító áramkör is, melyet
HG3GG Gábornak köszönhetünk. Az adóantennát és az ahhoz vezető 7/8”-os koaxkábelt HA3KZ Zolinak
köszönhetjük, a toronyba felhúzását pedig a lelkes kollégáinak. Az X-5000
vevőantenna közös a HG9RVA átjátszóéval, ezt HG9MCB Janival szereltük a 40
méteres torony csúcsára.
|
|
|
A HG9RUA átjátszó telepítése 2008. október 21-én teljesedett be. Ekkor került fel a Kathrein gyártmányú adóantenna a torony észak-nyugati élére
|
|
|
|
|
|
A telepítést követő nap Miskolctól Hatvanig az M3-mas autópályán 2W
teljesítménnyel mágnestalpas gépkocsi antennával
végig tudtam forgalmazni a 70 cm-es új átjátszón. Másnap HA3KZ Zoli Kecskemét –
Budapest között végzett kísérleteket – elég jó tapasztalatokkal.
Cigánd, Nyíregyháza, Nyírbátor, Debrecen, Tiszaújváros,
Törökszentmiklós, Jászberény, Miskolc, Budapest, s a
Szlovák-felvidék egy része is bekapcsolódott a kísérletbe. A felsorolt QTH-k mindegyikéről sikeres bejutások voltak
tapasztalhatók.
Hálás köszönet a megvalósításban és a kísérletben résztvevőknek,
segítőknek!
Technikai adatok a telepítéskor:
Az összeállítást készítette a HG9AR 2008. október 24-én
A legfrissebb átjátszó információkat itt találod: http://ha2to.orbel.hu/content/repeaters/hu/index.html